Diane von Furstenberg: The Woman I Wanted To Be

2016. március 1. 13:31

A divatvilág nagyasszonya, az Amerikai Divattervezők Tanácsának elnöke egy olyan nő, aki nem plasztikáztat, sőt, széles mosollyal vállalja mind a hetven évét. Miniruhát húz, és meghívja a házába az Oscar-verseny női jelöltjeit (nem csak a sztárokat), majd arra buzdítja a Universal Pictures elnöknőjét, hogy egyre több nő kapjon esélyt Hollywoodban. Feminizmusa mellett felvállallja konzervatív berögződéseit is, és általában: minden hibájából erényt tud kovácsolni. Diane von Furstenberg olyan nő, aki mindent elért, amiről álmodott, és ma azért dolgozik, hogy ez mások számára is lehetővé váljon.


Rég kinéztem magamnak ezt a könyvet, tulajdonképpen épp azért, mert homályos kép élt bennem Diane von Fürstenbergről. Tudtam, hogy régóta csodált személyiség a divatszakmában, és mindig izgatott ez a nemesi név is, amit a férje révén nyert el, akivel nem egészen négy évig voltak házasok (mekkora üzlet). Aztán negyven évig egy hollywoodi róka, Barry Diller volt (és van) a párja, akivel viszont nem él együtt, és arra is emlékeztem, hogy az úgynevezett “wrap dess”-szel, vagyis az áthajtott ruhával írta be magát a divattörténetbe. Egyszer fogtam is a kezemben egy ilyen ruhát, mármint egy eredetit, és azóta tudom, mi a minőség, illetve mi a különbség aközött, amit hordok, és egy dizájner darab között.

A könyv nagyon kellemes meglepetés volt. Na, nem azért, mert jól van megírva, a szöveg színvonala primitívebb, mint egy női magaziné, a szerkezete óvodás (ilyen fejezetekre van tagolva: Roots, Love, Beauty; majd The American Dream, The Comeback Kid, The New Era), a lezárása nyögvenyelős és közhelyes. Inkább azért volt jó olvasni, mert ez az élet tényleg megér egy könyvet, és megérdemli, hogy sokan – főleg lányok – elolvassák, és önbizalmat, inspirációt, bölcsességet merítsenek belőle.

Persze ettől még könnyen lehet, hogy Diane von Fürstenberg a valóságban ugyanolyan gonosz és hazug, mint a divatvilág többi nagyasszonya (Anna Wintourtól Vivienne Westwoodig), de ha ilyen, akkor ebben a könyvben ügyesen építette fel a melegszívű, korántsem tévedhetetlen, magánéleti és szakmai kudarcokba nagy elánnal futó, a tudatosság írmagját sem ismerő, gyarló nő imidzsét – még ha esendőségét a világ abszolút elitjében kell is elhelyezni, ahová önerőből jutott.

Diane von Fürstenberg ugyanis épp anyira nem született divattervezőnek, ahogy nemesnek sem, valójában egy belga zsidó polgárlányként jött a világra, a tehetősebb fajtából. A könyv azzal kezdődik (ahogy az amerikai memoárok általában), hogy háláját fejezi ki annak a személynek, aki az életére a legnagyobb hatást gyakorolta, és ez Diane Simone Michelle Halfin esetében az édesanyja volt, aki 13 hónap auschwitzi kínzás túlélőjeként adott életet neki, alig másfél évvel a felszabadulás után (amikor elvileg még teherbe sem eshetett volna). Ez a trauma mindkettejük személyiségére és életére rányomta a bélyegét, természetesen. 

Az édesanyja állhatatosságra, fegyelemre, és függetlenségre nevelte, és arra, hogy mindenben csak a jót keresse, ő pedig egy életen át úgy érezte, nemcsak vigyáznia kell az anyjára, de újra és újra bizonyítani is neki (hogy érte megérte túlélni a poklot). Mint a túlélők leszármazottai általában, ő is kereste az okát annak, miért épp az anyja tudott életben maradni (amikor azelőtt maga is egy burokban nevelt úrilány volt), és ha választ nem is talált rá, de a benne rejlő erőt egész életében csodálta.

A háború megpróbáltatásai után (az apja Svájcba menekült), a jólét köszöntött rájuk újra, Diane-t előbb Angliába, aztán Madridba küldték bentlakásos iskolába, majd a szülei válása után az anyjával Genfbe került, ott ismerte meg Egon von und zu Fürstenberg herceget. Ha nem is ő volt a legszebb lány, de a legambíciózusabb és legkitartóbb minden bizonnyal, mert kisebb kanyarok után a herceg (aki anyai ágon az Agnelli-család sarja volt) végül nála kötött ki. El lehet képzelni, ettől az osztrák hercegek és az olasz nemesi ág (akik a leggazdagabbak is voltak az országban) mennyire volt elragadtatva. Ő pedig – akkor már terhesen – megfogadta, hogy olyan karriert épít, amivel meg tudja mutatni nekik, kicsoda valójában.

Végre ott volt a világ elitjében. Síelés Gstaadban és Cortinában, nyaralás Caprin és a Cote D’Azure-ön, könnyen jött állás Olaszország első számű textilüzemében, végül költözés New Yorkba – hová máshová? Diane von Fürstenberget innentől már nem lehetett kiebrudalni a világ leggazdagabb, leghíresebb és legirigyeltebb embereinek klubjából. És hamar a saját jogán is közéjük tartozott.

Nem is mesélem tovább, bár ahhoz a léptékhez sosem lehet hozzászokni, amiben ezentúl élt. Még érdekesebb azonban, hogy míg kívülről töretlenül ehhez a zárt világhoz tartozott – bárkik is alkották ezt a kört a különböző évtizedekben -, számára mennyi küzdelem és ballépés övezte az utat, és milyen sokára érezte csak úgy, hogy a szerencse és a sok-sok segítő mellett azért ő is letett valamit az asztalra.

Kevés olyan memoárt olvasni, amelyben valaki nem csak az erényeit, hanem a hibáit is sorolja, sőt, olyan kínos részleteket is felvállal, amiken az ember szabályosan felszisszen. Elmeséli például, milyen érzés volt, amikor egy orvos szembesítette azzal, hogy a lánya betegségét azért nem ismerték fel időben, mert amíg gyerek volt, ő nem tett meg érte mindent. Vagy megemlíti azt a kínos incidenst is, amikor szerette volna kifejezni együttérzését és gyászát a legendás modell, Gia Carangi anyjának (akivel ő is dolgozott, mielőtt 26 évesen heroin-túladagolásban meghalt), mire az anya azt mondta neki: megtalálta a lánya egy soha fel nem adott levelét, de jobb, ha soha nem mutatja meg neki. Minden valamennyire is hiú ember elhallgatta volna ezt a részletet.

Mindig is csodáltam azokat a nőket, akik annyira mások, mint én, például abban, hogy a társadalmi konveciókra és az anyaságukra fittyet hányva hatalmas szerelmekbe esnek, és képesek felborítani az életüket érte, egymás után többször. Persze nem tudhatjuk, a gyerekek mindezt hogyan interpretálnák, de az a gyanúm, hogy az igazán szabad nők ezt megtehetik, nekik még a gyerekeik sem tesznek szemrehányást. Diane von Fürstenbergnek ráadásul volt olyan isteni mázlija emellé, hogy örök hódolója, Barry Diller mindig visszavárta, és mögötte állt az üzleti életben is, mint egy valóságos lovag – nemesi cím és hercegi külső nélkül.

Az a szép ebben a könyvben, hogy nem derül ki belőle, mitől válhatott Diane von Fürstenberg a divatvilág Grande Dame-jává, egy ekkora világmárka tulajdonosává és arcává. Nem állítja, sőt, nem is sugallja magáról, hogy divattervező zseni volna, az egyetlen forradalmi (és valóban örök darab) “wrap dress”-en kívül nincs, amit felmutasson etéren. Nem tartja magát jó üzletasszonynak, mert mindig a belső impulzusai után ment, sosem a feje után. Egy idő után a fia fogta rövidpórázra, hogy hirtelen jött ötletei és vállakozásai ne éljék fel az összes pénzt, amit korábban megkeresett. Nem volt jó menedzser sem, a csapatát sosem tudta jól irányítani.

Amikor a ’90-es évek végén útjára indította a ma is ismert DVF márkát, mindenben valaki másra támaszkodott: más tervezte a ruhákat, felügyelte a gyártást, az értékesítést, a pénzügyeket, más építette belőle profi vállalatot, találta ki a reklámstratégiát, a logót, a mottót, mindent. Mégis mindennek ő állt az epicentrumában, mert amit tudott, az az volt, hogy addigra csinált magából egy olyan brandet, amiben mindenki tudott hinni, amire mindezt fel lehetett húzni.

DVF és Barry Diller esküvője

Valószínűleg ha egy profi marektinges olvasná ezt a könyvet, azt mondaná: Diane von Fürstenberg olyasmihez értett, amiben jócskán megelőzte a korát: a self-brandinghez. Korán megálmodta, milyen nővé akar válni, ezt korán piaci értékké tette, hosszútávon megőrizni pedig azért tudta, mert minden kanyar, kitérő és buktató ellenére mindig eszébe jutott, mit is képzelt valaha maga elé. Talán arra jó példa ez a könyv is - minden felszínessége és talmi vagy igaz csillogása mellett -, hogy ha ez a self-brand őszinte és mélyről jön (például egy holokauszt-túlélő anyától inspirálva, vagy a gőgös arisztokráciával szembeni dacból), akkor egy ponton túl nincs többé különbség aközött, akivé válni szeretnék, és akik vagyunk. 

 

 

    

Kereső
OK

RSS