“Csak annyira lehetek jó, amennyire a társaim” – Interjú Köbli Norbival

2016. január 13. 11:20

Filmforgalmazóként találkoztam vele évekkel ezelőtt, aztán beült az újságírók közé, majd gyorsan átváltott filmírásra. Mára ő a legismertebb magyar forgatókönyvíró, akinek a nevét a közönség is kezdi megtanulni. Csak egy rövid lista a megvalósult filmjeiből: 9 és fél randi, Made in Hungária, és a trilógiaként emlegetett tévéfilmek: A vizsga, A berni követ és a Félvilág. Most kiderül, mit írt még, amiből nem lett film, melyik az a könyve, amely kapcsán nem találta a hangot a Filmalappal, ki volt az a színész, aki a leginkább lenyűgözte már a casting során, és hogyan szervezi a szakma társasági életét. Ittam minden szavát. 


-       Azt mondtad, a Félvilágot tartod az eddigi legjobb forgatókönyvednek. Miért?

-       Mert egy olyan történet, amibe több olyan témát is bele tudtam szőni, ami régóta foglalkoztat, ráadásul anélkül, hogy művinek vagy erőltetettnek tűnne - számomra fontos, komoly és mély témákat. A forgatókönyvben nyílt lapokkal játszunk, gyakorlatilag csak szemléljük, hogy a karakterek között hogyan zajlik le a cselekmény.

-       Mik ezek a számodra fontos témák?

-       Szerintem minden író számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy hogyan lesz valakiből gyilkos. Dosztojevszkij például egy szép, nagy regényt szentelt neki. De nagyon sok film és történet bicsaklik meg ott, hogy nem tudja megmutatni, hogyan jut el egy ember addig, hogy megöljön valakit. Nagyon szerettem volna ezt jól megcsinálni és felépíteni. De nagyon érdekelt az is, amire Csehov hívta fel a figyelmemet, hogy bár nagyra értékeljük magunkat (“önérzet és méltóság”), egyszer csak, és feltétel nélkül oda tudjuk dobni magunkat arra méltatlanoknak. Végül volt még egy téma: a “Cherchez la femme”, vagyis hogy a nők olyanok, mint a boxolók, akik egyetlen ütésre vannak a világbajnoki címtől – ha a megfelelő férfit sikerült megfogniuk, a legnagyobb szegénységből és nyomorból is képesek a hatalom csúcsára jutni, és országokat, birodalmakat irányítani. Erről is szól a film.

-       Tehát ezek a témák foglalkoztattak, és kerestél hozzá egy sztorit?

-       Nem, dehogy. Írás előtt nem analizálom magamban a történetet, nem gondolkodom azon, miért akarom megcsinálni. Minden mást is próbálok elfelejteni, amit a szakmáról tanultam vagy olvastam. Muszáj zsigerileg, ösztönösen nyúlnom az anyaghoz, és csak körülbelül fél évvel azután, hogy elkészült, vagy a bemutató után látom, mik foglalkoztattak. Kicsit olyanok nekem az írásaim, mint egy napló. Picasso is azt mondta, hogy a naplóírás legjobb módja a festészet – a képeiből látta, hol tartott az adott korszakban. Én is csak retrospektíve ismerem fel, miért írtam meg az adott sztorit.

-       Aki kicsit utánaolvasott a neten az eredeti Mágnás Elza-gyilkosságnak, egy tök más sztorit találhatott: egy egyszerű rablógyilkosságot, amit gyakorlati értelemben nem is Kóbory Rózsi hajtott végre, hanem a szeretője, egy pékinas.

-       Azért a neten becsapós keresgélni, mert fikciós történeteket is találni erről, például egy novellát Max Schmidt és Mágnás Elza bizarr szerelmi légyottjáról. Ez egy olyan legenda, amit már sokan kiszíneztek, én például először Krúdyhoz fordultam. Ő áttételesen a Vörös postakocsiban írt az esetről, de van egy novellája a ’30-as évekből Mágnás Elzáról, és elég sokat írt az orfeumi világról, és a büfédámákról is – így hívták akkoriban ezeket a csajokat.

-       Akkor innen származott az ötlet, hogy filmet írsz belőle?

-       Nem, először megláttam a bűnügyi hírt egy korabeli újság reprint kiadásában, és én is elkezdtem keresgélni a neten. A forgatókönyv első verziójában még én is ragaszkodtam az eredeti szereplőkhöz, tehát beleírtam Nick Gusztávot, Rózsi szeretőjét is, de ahogy elkezdtem mélyebben fogalkozni a történettel, rájöttem, hogy a sztori alapvetően a két nő között játszódott, ők a kulcsai. Nem tudom már, hogy olvastam-e valahol, vagy csak kitaláltam, hogy Kóbory Rózsi is valaha kurva volt, de ez lett a történet magja: valakik, akik korábban barátnők voltak, szolga és úrnő lettek. Ki volt már találva Nick Gusztáv karaktere is, meg a viszonyuk Rózsival (egy durva, néhol szexuális kapcsolat), de nem maradt hely a számára. A tévéfilm egy elég limitált műfaj, 75 perc stáblista nélkül, így is túlterjeszkedtünk rajta. Sok minden más is lemorzsolódott. Katónak eredetileg lett volna egy vőlegénye a falujában. Ezt a dédnagymamám története ihlette, aki azért jött fel Pestre egy évre cselédkedni, hogy megkersse az esküvője költségét. A film végén az lett volna Kató nagy döntése, hogy visszamenjen-e egyáltalán falura, vagy sem. De volt olyan verzió is, amiben Rózsinak volt egy fia, akit eladott a gyerekvásáron csecsemőkorában.

-       Mi az, hogy gyerekvásár?

-       Létezett ilyen száz éve. Ha valaki nem tudta vagy nem akarta felnevelni a gyerekét, kivitte a gyerekvásárra, és ott megvették. Engem is annyira megdöbbentett, hogy ezért akartam beleírni. De még sok más irányba is elágazott a történet, Elza például elment abba a bálba, amit a Nőtanács rendezett, és az eredeti elképzelésem szerint sokkal többet láttuk volna őt emberek között. Végül egy szikár történet let belőle, ami egy helyszínhez kötődik, mint egy színdarab, de szerintem ez jót tett neki. Majdnem minden mellékágat lehántottam róla… Épp arra gondoltam a minap, hogy ha nem gyilkossággal végződött volna, akár tévésorozatot is lehetett volna írni belőle, mert a három nő viszonyát még sok epizódon keresztül lehetne bonyolítani.

-       Szerinted mennyire kell egy megtörtént sztori esetében ragaszkodni a valós elemekhez, és mikor kell elengedni például az eredeti szereplők nevét, mert már annyira eltávolodott az eredetitől?

-       A történetmesélés: hazugság. De amikor az ember hazamegy, és elmeséli, mi történt vele aznap, akkor is sűrít, szerkeszt, történetet kreál, saját szerepét eltúlozza: ha úgy tetszik, hazudik. Szerintem akkor szabad hazudni, ha egy nagyobb igazságot mondasz vele. Az írás alapja, hogy tudom, hogy hazudok, de csak azért, hogy egy nagyobb igazságot fogalmazzak meg.

-       Szóval ha látok egy rossz filmet egy valaha létező emberről – legyen az Edgar Allen Poe vagy Marylin Monroe -, és a történetnek köze nincs a valósághoz, mégis használja az eredeti szereplők nevét (szerintem csak azért, hogy használja a brandet, amit jelentenek), viszont szar az egész, akkor nem az a baj, hogy nem igaz, hanem hogy nem elég jót találtak ki helyette?

-       A Mágnás Elza is egy brand. Nem akarom magam Shakespeare-hez hasonlítani, de ő is olyan emberekről írt, akik a korabeli közönség számára már ismerősek voltak, volt egy legendájuk, tapadtak hozzájuk képzetek. A képzetekkel lehet játszani. Ha valaki ÁVÓ-s, akkor már egy csomó mindent feltételezünk vagy tudni vélünk róla.

-       De A vizsga például más eset, mert a cselekménye teljesen kitalált, csak a környezete valós.

-       Amikor Alan Parker tartott egy mesterkurzust nálunk, kérdezték az Angyalszívről mint regényadaptációról. Hát, nem volt megrázva attól, hogy azt mondták neki: a filmje köszönőviszonyban sincs az eredeti regénnyel. Lehet, hogy a könyv csak arra kellett, hogy megihlesse Alan Parkert.

-       De akkor miért kell használni a neveket?

-       A nevek esszenciálisak. Én nem tudom azt csinálni, hogy megírok egy karaktert, akiből kiindultam – mondjuk Mágnás Elzát -, majd amikor már eltávoldott a valódi karaktertől, akkor megváltoztatom a nevét. A név maga a karakter. És a Félvilág egy bulvársztori, nem hiszem, hogy óriási felelősség terhelne, hogy azt meséljem el, ami pontosan úgy történt. Akit minden részlet érdekel, utánaolvashat a Wikipédián.

-       Szóval szerinted az író kedvére mazsolázhat a valóság morzsáiból.

-       Csak azt tudom ismételni, hogy ha nagyobb igazságot tudok mondani az emberi lélekről, az emberi létezésről azzal, hogy kihagyok egy karaktert vagy sűrítem a cselekményt, akkor igen. Már csak a terjedelmi korlátok miatt is. A regényadaptációknál is az a lényeg, hogy a könyv esszenciáját adjuk vissza, nem az, hogy jelenetről jelenetre leforgassuk ugyanazt. Én elégedett vagyok a Félvilággal, mert szerintem mindenkivel méltósággal bántunk. De például A berni követben azért változtattam meg a főszereplő követ nevét, mert nem kisebb dolgot állítottam a történetben, mint hogy embert ölt. Ráadásul az igazi berni követ még élt is, amikor a film készült. Ez tisztességtelen lett volna, ezért új nevet adtam neki a történetben. Így lett belőle Koroknai és egy fiktív figura.

-       De azért amikor a film kijött, megkeresett valaki ezügyben?

-       Nem, ő pedig nem sokkal később meghalt. Én sem mentem el hozzá korábban, mert úgy éreztem, úgyis csak a hivatalos változatot adná elő, hatvan év távlatából miért is mondana mást? Szóval az egy vízválasztó, ha a történetben bűncselekménnyel vádolunk meg létező embereket. Itt viszont tudtuk, hogy Kóbory Rózsi bűnös volt, el is ítélték.

-       Most először írtál ilyen nagy női szerepeket. Ez milyen kaland volt?

-       Ez volt az egyik legnagyobb élmény, nagyon jó volt. Annyira jó karakter ez a három nő, hogy át tudtam élni, amiről sokan beszámolnak: hogy a karakterek irányítanak. Volt olyan, hogy Kató egyszerűen nem volt hajlandó kimenni a szobából, hanem egyszer csak megcsókolta a költőt, és úristen, de meglepett ezzel! Csak fel kellett rakni a karakterek dinamikáját, és onnantól mentek a maguk útján.

-       Írsz előre karakterrajzot?

-       Sokat gondolkodom a karaktereken és a jeleneteken, érlelem magamban őket, aztán valamit leírok. Ez sokszor rögtön egy nyers jelenetlista párbeszéd-részletekkel, amik csak számomra értelmezhetőek. Még sok benne a “lehet” és a kérdőjel, és csak akkor veselkedem neki a kidolgozásnak, amikor már jól ismerem a karaktereket. Annyi tudatosság volt a Félvilágban, hogy nagyon szerettem volna már nőkről írni, és Attila is nőket rendezni. Mégsem úgy indult, hogy írjunk valamit nőknek…

-       Látszik, hogy Elza karakterében az is izgatott, mit jelent egy nőnek öregedni – hiszen 34 éves volt a gyilkosság idején -, illeve hogy mit jelent egy olyan nőnek az öregedés, aki a külsejéből él.

-       Nyilván szórakoztattak az áthallások is. Ha nem éreztem volna azt, hogy semmi nem változott száz év alatt, nem írtam volna meg ezt a történetet. Ugyanez szerintem játszódhatna a mában is, Los Angelesben vagy Budapesten, mindegy. Sosem gondoltam, hogy egy ilyen filmet fogok írni, mert 1914 egyáltalán nem foglalkoztatott.

-       Egyébként folyamatosan keresed a régi jó sztorikat?

-       Nem, egyszer meg fogok érkezni a jelenbe, csak egyelőre borzasztó sok történet van, amit el akarok mesélni. Nem is kell keresnem, minden nap az ölembe hullik három, csak nem lesz elég az élet, hogy mindet megírjam, az a baj.

-       Úgy érted, mind valós történetek?

-       Nem számít, hogy megtörtént-e, csak indítsa el a fantáziámat. Ami az én munkámból látszik, az csak a jéghegy csúcsa. Sok könyvem nem kerül gyártásba. Az elmúlt tíz évben kb. 25 forgatókönyvet írtam, és kb. tíz valósult meg. Ebben van igaz és teljesen fikciós történet is. Írtam például Puskásról egy háromórás eposzt, József Attiláról egy időutazós történetet, Trianonról egy vígjátékot, de romantikus vígjátékot is - ezekből egyik sem valósult meg. A 9 és ½ randi után megriadtam, mert úgy éreztem, hogy a romantikus komédia műfaja leáldozott, rossz híre lett, de egyszer még tök jó lenne visszatérni a műfajhoz. Nem recept szerint írnám, de párkapcsolatokról szólna, mert ez a téma nagyon izgat.

-       Egyszer nyilatkoztad, hogy nem megrendelésre írsz, hanem ha kész vagy, házalsz a könyveddel.

-       Igen, mert én így működöm, nekem így jó. Azok a filmjeim valósultak meg és sikerültek jól, amiket én kezdeményeztem.

-       Minden forgatókönyvedet másnak ajánlod fel?

-       Szász Attilával nagyon jól egymásra találtunk, vele szeretném folytatni az együttműködést. Régóta ismerem, még 2005-ben találkoztunk Cannes-ban, ahol még forgalmazóként vettem részt (Norbi a mára megszűnt Best Hollywoodnál volt moziforgalmazási igazgató – a szerk.), aztán váltottuk egymást a Vox magazinnál, és olvastam a forgatókönyveit, mert ő is írt. Ezután évekig egy nagy költségvetésű, angol nyelvű filmre készült nemzetközi sztárral, és csak mostanra fogadta el, hogy nem az lesz az első filmje. Így jutottunk el A berni követig. Amíg azt érzem, hogy van elég magyar rendező, aki alkalmas rá, hogy megvalósítsa a forgatókönyveimet, addig nem próbálom meg rendezni őket, hanem megkeresem a legalkalmasabbat közülük. Bergendy Péterrel (A vizsga rendezőjével) is szeretnék még együtt dolgozni.

-       Téged nem zavar, hogy a legsikeresebb filmjeid – A vizsga, A berni követ és a Félvilág – csak tévéfilmek?

-       Nem, mert kivitelezésben, írásban, és minden más szempontból is játékfilmes ambícióval születtek. Csak egy technikai részlet, hogy ki adta rá a pénzt.

-       De így hiába néznek úgy ki, mint egy játékfilm, nem játsszák őket moziban.

-       Nem biztos, hogy azért a 2-3 ezer nézőért fáj a szívem…

-       Szóval szerinted ennél többet már egy jó film sem érhet el, ha magyar? 

-       Csak akkor, ha nagyon odafigyelnek a promóciójára. De csak azért, hogy bekerüljön a moziba, mert ez presztízst jelent, nem érdekel. Az első két-három hét után, miután kidobnak egy filmet a mozikínálatból, ugyanaz az útja az öröklétig. Az utókor dönti el, hogy mennyire erős valami.

-       Hogy lehet, hogy amióta felállt a Filmalap, Neked egyetlen filmed sem készült náluk?

-       Ez nem teljesen igaz, mert a Mancs létrejött, csak a forgatás előtt megbeszéltem a producerrel, akit egyébként nagyon kedvelek, hogy ha nem olyan lesz, amilyennek elgondoltam, akkor levetetem a nevem a stáblistáról. Így került végül a rendező és írótársa neve a forgatókönyvíró titulus alá. Ugyanis még a forgatás előtt három nappal is azon vitatkoztunk, hogy az ő könyvük vagy az enyém forogjon le…

-       Mennyiben különbözik a kettő?

-       Például az összes párbeszédemet átírták. Talán a jelenetek megmaradtak mind, nem tudom, de egyetlen dialógot sem ismertem fel. Ez egy olyan helyzet volt, amibe nem akartam túl sok érzelmet belevinni… Azt mondtam inkább: ha az ő könyvük forog le, nem írjuk ki a nevem. Amikor megnéztem a nyersvágást, nem is mondtam semmit, hogy tetszett-e vagy sem, nem akartam ebből személyes ügyet csinálni. Csak azt mondtam: ez nem az, amit én elképzeltem.

-       Pedig ezt a könyvet a Filmalapnál fejlesztetted?

-       Igen, és az a folyamat jó is volt, de aztán a Filmalap nem tudta garantálni, hogy az én könyvem forogjon le. Ez akkor csalódás volt nekem. Azt mondták, a forgatókönyv a csúcs, a központ, afölött nagy kontrollt gyakorolnak – hiszen afölött a legkönnyebb -, de ahogy kikerül a forgatásra, onnantól semmit nem tudnak tenni.

-       Ez több filmnél előfordult, volt is belőle hőbörgés. Több rendező dobta ki azt a forgatókönyvet, amivel megnyerte a gyártási támogatást, és forgatott helyette valami mást.

-       De ha belegondolsz: mit tehet a Filmalap? Tényleg nem tudják garantálni, hogy az elfogadott forgatókönyvből készüljön a film, mert ezt a producernek kéne garantálnia. Én elég gyorsan túltettem magam rajta, és tavaly ilyenkor pályáztam egy új könyvvel, amit Szász Attila rendezne. Ezt reményeink szerint nyáron leforgathatnánk. És akkor a Filmalap, és én is félre tudtuk tenni ezt a nézeteltérést. Most ők is nagyon hisznek bennünk, és mi is bennük.

-       Szóval az a tanulság, hogy forgatókönyvíróként egymagad semmire nem mész, neked is csapatban kell gondolkoznod.

-       Így van. Régebben sokszor hallottam filmes megbeszéléseken, hogy “te csak ne gondolkozz gyártásban, ne castingoljál, ne akarj rendezni, stb.”, ma viszont már egyre kevésbé hallom ezt. Engem már a 9 és fél randi megtanított arra, hogy csak annyira lehetek jó, amennyire a társaim. Azóta tudom, hogy mindenre oda kell figyelnem, és inkább el kell mondanom, amit látok vagy gondolok, minthogy senki ne tegyen fel egy arra vonatkozó kérdést. Szóval ha fegyverek szerepelnek a jelenetben, inkább elmondom, hogy legyen fegyverszakértő és készítsünk teszteket, és lehet, hogy azt felelik majd: ez nem a te dolgod, de inkább elmondom, mert hátha nem merül fel. Ezért fontos nekem, hogy ki rendezi a filmet, ki játssza a szerepeket, mert az én munkám csak annyira tűnhet jónak, amennyire ők jók.

-       Tehát bent ülsz a castingon?

-       Nem, Attilával már kidolgoztunk erre egy módszert. Mivel a válogatás egy elég intim helyzet, és általában kis szobában zajlik, csak ő van bent, aztán a felvételeket feltölti egy zárt YouTube linkre, amin megnézzük a producerrel, és írunk rá valamit. Bízom is Attilában, ezért nem nagyon szólok bele. Amikor már a hetvenedik színész jön be, kicsit elkezdem unni.

-       Szóval tiszta véletlen, hogy Kulka János az elmúlt három filmedben ilyen fontos szerepet játszott…

-       Persze, miközben sokan azt hiszik, mi a Kulkával minden este bandázunk. Neki ugyanúgy be kel jönni a castingra, és csak akkor kapja meg a szerepet, ha ő a legjobb. Megküzd ezekért a szerepekért, mert nagyon akarja őket. Max Schmidt esetében például mondtuk neki, hogy ez más jellegű szerep, nem biztos, hogy neki való, de azt mondta: meg tudja csinálni. “Én vagyok Max Schmidt” – mondta.

-       Arról még én is hallottam, amikor Mágnás Elzára kerestetek színésznőt.

-       Igen, sokakat megnéztünk, de én azért sem irigylem Attilától ezt a feladatot, mert nem minden színész működik jól a castingon. Nehéz megítélni, hogy épp csak rossz napja van, vagy zavarban van, esetleg rosszul működik casting-helyzetben, de különben tök jó színésznő. A válogatás szerencsére több fordulós, és a közepétől nagyon sok hármas felállást néztünk meg, hogy lássuk: a színésznők hármasával hogyan mutatnak együtt.

-       Gryllus Dorkát kipróbáltátok Mágnás Elzának is?

-       Nem, én úgy tudom, csak ő hitte először, hogy arra a szerepre hívtuk be. Aztán az övé lett a legjobb casting-videó, amit egész életemben láttam. Persze van rutinja is, de ez több volt annál. Olyan félelmetesen mert ez a nő lenni, hogy teljesen letaglózott, pedig egy nagyon érzelmes jelenetet kellett eljátszania. Attilának is azt mondtam: Dorka nem bízta a véletlenre, esélyt sem adott másnak. Hiába voltak jók többen is... Szerintem élvezte Rózsi karakterében, hogy öt perc alatt kész volt a sminkje, és a ruhája is mindig ugyanaz volt. Óriási, félelmet nem ismerő bátorság kell ahhoz, amit ő ebben a filmben csinált. Lenyűgöző volt, nagyon büszke vagyok rá.

-       Ahhoz képest, hogy a Filmalap a magas színvonalú írásra és rendezésre tette fel a működését, még mindig alig akadnak profi forgatókönyvírók az országban, az olyan rendező pedig még ritkább, aki alapos szakmai felkészültséggel, jól meg tudni csinálni egy filmet bárkinek a forgatókönyvéből.

-       Nem véletlen, hogy engem a sors eddig olyan rendezőkkel hozott össze, akik a reklámszakmából érkeztek: ők hozzá vannak szokva, hogy megrendelésre dolgozzanak, más ötletéből. A többi rendező a saját alapanyagát, a saját mániáját akarja megvalósítani, ami szintén tök jogos. De szerintem az HBO az emúlt években nagyon sokat tett azért, hogy képezze a magyar szakmát. Nemcsak lehetőséget adnak, hanem külföldi szakemberekkel fejlesztik is a magyar filmes tudást. Most, a Válótársakkal az RTL-Klub is elköteleződött emellett.

-       Abban hogyan vettél részt?

-       Sosem gondoltam volna, hogy valaha az RTL-nek fogok dolgozni, mert nagyon más világ, de Kovács Dani, a rendező miatt mégis elvállaltam, mert jó barátom. Ő régóta a csatorna beindító embere, tehát ha vesznek egy új formátumot, megrendezi belőle az első 2-3 adást, aztán pedig felügyeli a műsort. Óriási bizalmat szavazott neki a csatorna azzal, hogy rábízták ezt a sorozatot, de hittek benne, mert még sosem okozott csalódást. Amikor felhívott azzal, hogy megvették, az volt a kérdésem, mit akarnak tőlem: hozzam ki belőle a legtöbbet, amit lehet, vagy csak ültessem át magyarra. Kiderült, hogy az utóbbi. Tudtam, hogy Hollywoodban létezik ilyen részfeladat, de itthon még nem láttam és nem is csináltam. Be kellett tartanom a jelenetek sorrendjét és a karakterek ívét, és csak az egyes jeleneteket, és a párbeszédeket írhattuk át Gasztonyi Kálmánnal. Ez egy olyan munka volt, ahol elfogadtam: az RTL nagyon jól ismeri a közönségét, mert 800 ezer emberrel kommunikál hétről hétre, ami óriási tömeg, ráadásul sokszínű, és az a feladat, hogy közös nevezőre hozzuk őket. Tehát csak párbeszédeket magyarítottam és újraosztottam a jelenet belüli információkat.

-       Messze nem olyan kreatív munka, mint az eddigiek…

-       Kreatív annyiban, hogy ilyet még nem csináltam, ennyi emberhez még nem jutottam el, és kereskedelmi csatornával még nem dolgoztam együtt. Mostanában döntenek arról, hogy lesz-e folytatása, és ha lesz, ilyen vagy olyan formában, de én is benne leszek.

-       Gondolom, legalább jó pénz, és nem annyi munka, hogy ne tudd mellette írni a saját könyveidet.

-       Dehogynem, iszonyú sok munka! Gondolj bele, hány perc összesen! Napi darálás, csak írni, írni, plusz a mítingek, találkozók, a forgatás során pedig állandó átírások, mert mindig közbejön valami, ami miatt nem lehet azt leforgatni, amit elterveztünk. Nem volt könnyű pénzkereset, rengeteget dolgoztam vele.

-       Nézted is?

-       Persze, szeretem. Lehet, hogy ha én írtam volna, egy fokkal finomabb és visszafogottabb lenne, de akkor nem nézné 800 ezer ember. Ez egy olyan műfaj, amiben nem mehetünk túl mélyre, és nem is a poénra hegyezzük ki mindenáron.

-       Hogy lehet az, hogy az HBO-hoz még nem hívtak sorozatot írni?

-       Hogyne hívtak volna, évek óta dolgozom velük! Először a Budapest noirra kértek fel 4-5 évvel ezelőtt, amikor még egy nagy csapatot toboroztak rá (Tasnádi István, Lengyel Balázs, Lovas Balázs és én alkottuk). Aztán ezt lefelezték, és én kaptam egy másik megbízást, amiből szintén nem lett végül sorozat. De most már 2-3 éve egy minisorozatot írok nekik, amiből most dolgozom a negyedik epizódon. AZ HBO egy fontolva haladó társaság, mindent nagyon megrágnak, de szerintem ez tök jó.

-       Tényleg nagyon értenek hozzá?

-       Tényleg. Az európai fejlesztést Steve Matthews, egy ír kreatív producer irányítja, aki annak idején a Borgiák fejlesztéséért volt felelős, de Krigler Gábor (az HBO forgatókönyvfejlesztésért felelős kreatív producere) is első osztályú szakember. Ha velük leül az ember egy írószobára (ők így hívják a találkozóinkat), abból azért lehet tanulni.

-       Nagyon durva, milyen termékeny vagy. Kényszeresen írsz?

-       Kényszerem is van, de szerencsés is vagyok, hogy ennyi minden megvalósult a munkáimból. Meg azért is, mert azt az elvet követem, hogy csak annyira lehetek jó, mint a csapat. Nem hagyom, hogy rosszul sikerüljön, ami megvalósul a könyveimből. Néhány író barátom csak arra törekszik, hogy legyen meg a kreditje, gyártsa le valaki a filmjét. Azt vallják, hogy úgysem rajtuk múlik, milyen lesz a végeredmény. Szerintem meg baromi fontos, hogy milyen a végeredmény, mert azon múlik, milyen munkával keresnek meg azután. Ha rossz a film, hiába lobogtatod a könyvedet, hogy pedig az milyen jó volt, csak egy sértett faszinak fogsz tűnni. 

-       Az írók tartják a kapcsolatot egymással?

-       Igen, persze, összejárunk. Először egy honlapon keresztül jöttünk össze (filmiras.hu), ezért Filmírás-találkozóknak hívtuk ezeket, de mára elszakadtunk tőle. Az összejöveteleknek a mai napig én vagyok a motorja, én trombitálom össze hetente-kéthetente az írókat, rendezőket, producereket, színészeket. Engem rendkívül szórakoztat, hogy csütörtökről csütörtökre más színes társaság jön össze. Mint kiderült, különben sem a rendezők nem jönnek össze, sem a színészek és producerek. Még mi, írók vagyunk a legösszetartóbbak. Ezek a találkozók arra is jók, hogy megismerd, akiről csak hírből hallottál, de arra is, hogy közös munkákat hozzon össze. Mivel én az írással egy remete-életet élek, amikor kimegyek a lakásból, társaságban szeretek lenni, és szeretem, ha sokféle emberrel találkozhatok.

-       Akkor már csak egy dolog van előtted: a tanítás.

-       Tanítottam is már egyszer-kétszer, legutóbb Kapitány Iván ContentLab Factory-jében. De észrevettem, hogy a legrosszabb fajta tanár vagyok: menet közben folyton elkalandozom, mert újabb eszmefuttatásokkal van tele a fejem. Szerencsétlen diákok így nem tanulják meg az alapokat, mert miközben elő kell adnom a dogmákat, már meg is kérdőjelezem őket. Szerintem végül nem sokat tanultak tőlem, de legalább láttak élőben egy írót.

Kereső
OK

RSS