“Szeretik készen kapni a színészt” - Interjú Orbán Andreával

2014. április 29. 22:06

Az amerikai filmek főcímében a sztárok után nem sokkal a casting director nevét írják ki. Ha nem is ilyen előkelő helyen, de nálunk is egyre többször bukkan fel a stáblistán. Mennyi az ő dolga? Milyen érdemei vannak? Hogy lehet a magyar színészeket castingolni? Miért nem elég jók filmen? Miért rosszabbak még náluk is a gyerekek? A Valami Amerika, a Coming out, a Társasjáték, a Medönteni Hajnal Tímeát és A berni követ casting directorával beszélgettem – aki ezek mellett még sok más produkciót is jegyez. És nem fél neveket mondani. 


  • Amikor meséltem a baráti körömben, hogy egy casting directorral készülök interjút készíteni, nagyon kevesen tudták, miről beszélek. Azt gondolták, a rendező választja ki a filmje főszereplőit, a casting director egy fölösleges szakma.
     
  • Sajnos ez a vélekedés még a szakmában is előfordul. Legtöbbször úgy derül ki, hogy a közös munka után felhívnak, és megkérdik, mit írjanak rólam a stáblistára. Nem tudják eldönteni, hogy csak a cég nevét tüntessék-e fel mint statisztaszervezőét, vagy az én nevemet is. Még akkor is megkérdezik, ha a főszereplők kiválasztásában is aktív szerepet játszottam. Sokáig szerénykedtem is, de ma már nyíltan megmondom, hogy casting directorként szeretnék szerepelni a stáblistán. Ilyenkor aztán hallom a mosolyt a vonal túlsó végén.
     
  • Akkor tisztázzuk, Magyarországon mi a szerepe a casting directornak. Tudjuk, hogy Hollywoodban a sztárokon kívül mindenkit ő válogat, tesztel, ajánl a rendezőnek…
     
  • Nálunk ez rendező-függő. Mindenkinek mások az elvárásai. Gigor Attilának például a legkisebb szerepre is van határozott elképzelése, az én dolgom csak annyi, hogy láthassa a jelöltjeit a filmbéli szituációban. De olyan is akad, aki nem ismer elég színészt, és teljesen rám bízza a dolgot. Olyankor rendezünk egy castingot nagy merítéssel, és ő visszahívja egy második körre azokat, akik tetszettek neki. Azon már általában személyesen is részt vesz. De van olyan is, aki annyira biztos a színészválasztásában, hogy nem castingol. A Megdönteni Hajnal Tímeát szereposztását például félkész állapotban kaptuk. Herczeg Attila tudta, hogy a főbb szerepekre Simon Kornélt, Szabó Simont, Lengyel Tamást és Jordán Adélt akarja. Akit mi hoztunk, az Réti Adrienn és egész családja volt – Hirtling István, Vándor Éva és Békés Itala -, és pl. Szandtner Annát.  
     
  • Mennyi a mozgástered egy szerep kiosztásánál? Meddig tudsz harcolni valakiért?
     
  • Réti Adriennért sokáig harcoltam. Erre a szerepre egy nyomulós budai csaj kellett, aki mindent előre eltervez, leszervez, és uralkodik a pasiján. Herczeg Attilának volt némi fenntartása Réti Adrienn-nel szemben, mert nem pont úgy néz ki, ahogy elképzelte. Ő egy kicsit sudárabb, modell-alkatúbb színésznőt szeretett volna. Én kitartottam, mert Adrienn gyönyörű, és legalább annyit számít az egyénisége, a fellépése, mint a termete. Azért még nagyon sok lányt megnéztünk mellette – Trokán Nórától Téby Zitáig – olyanokat, akik esetleg hagyományos értelemben szebbek, vagy külsőleg jobban megfeleltek Attila elképzelésének, de kiderült, hogy mégis csak Adrienn a legjobb.

 

  • Érdekes, hogy a szerep jellemzői között nem említetted, hogy kicsit ellenszenvesnek kellett lennie. Vagy túl tökéletesnek, zavaróan hibátlannak.
     
  • A forgatókönyvben még egyértelmű volt, hogy ettől a lánytól azért kell elmenekülni, mert annyira erőszakos. Azt akarja, hogy minden úgy történjen, ahogy az ő fejében van. De ebben a filmben a legnagyobb kihívás Hajnal Tímea szerepe volt, és én úgy gondoltam, Magyaroszágon nem találunk megfelelő színésznőt hozzá. Itt nincs olyan lány, akiről elhisszük, hogy nemzetközi modellkarriert futott be, és emellett még csodálatos színésznő is – ilyet én nem ismerek. Úghogy azt javasoltam, külföldit keressünk, aztán majd utószinkronizáljuk. Ez persze bonyolította volna a forgatás menetét, mert két nyelven kellett volna dolgozni, de szerintem jó megoldás lett volna. A mai napig így gondolom.
     
  • Miért van az, hogy bizonyos karakterekre Magyarországon nem találni megfelelő színészt?
     
  • Ebben az esetben talán azért, mert ha valaki tökéletes szépség, az nem könnyíti meg például a főiskolai felvételijét. Ott nem szeretik az ilyen modell-szerű szépségeket, általában nem veszik fel őket. Persze vannak kivételek: Törőcsik Franciska például a modell világból jött. Gyönyörű és nagyon tehetséges. Ő viszont ehhez a szerephez túl fiatal lett volna.
     
  • És Főiskola nélkül nem futhat be valaki színészként? Azért van rá példa.
     
  • Persze, vannak páran: Simon Kornél, Szabó Győző, Pokorny Lia… De nagyon kevés lehetőség van arra, hogy elkezdjenek játszani, elsajátíthassanak egy gyakorlatot, és felfigyeljenek rájuk. A másik ok, amiért nincs ilyen Magyarországon, hogy ez egy kis ország, kis merítés. Itt kevés olyan nő van, aki ilyen adottságokkal, és ilyen képességekkel rendelkezik.
     
  • És nem lehetett volna castingolni modelleket is? Nem derülhetett volna ki valamelyikükről, hogy több is van benne? Mint pl. Marine Vacthról, aki Francois Ozon új filmjének a főszereplője, és elképesztő tehetség…
     
  • Volt erre törekvés, be is hívtunk pár lányt próbafelvételre, de nem működtek. Az első öt percben még kellemesek a szemnek, de a hatodik perctől már nem tudják fenntartani az érdkelődésünket. Márpedig amint érdektelenné válnak, meghal a film.
     
  • Modellből jó színésszé válni még világviszonylatban is nagyon keveseknek sikerül. A legtöbb hollywoodi szépség nem tökéletes, és nem kifejezetten modellalkat. Viszont a legtöbb sikeres modell úgy képzeli, hogy színészként folytatja majd a karrierjét.
     
  • Filmen sokkal többet kell megmutatni magadból, mint egy fotózáson. Szerintem a fotózás alapvetően egy technika, amit el lehet sajátítani. De filmen nem pózolni kell, nem a legjobb oldalat mutatni, hanem átlényegülni valaki mássá, és mélységet kell mutatni. Azért van pár modell, akinek sikerült. Kim Basinger vagy Milla Jovovich, Monica Bellucci.... Biztos, hogy kell hozzá egyfajta nyitottság is, hogy elengedd, aki vagy. 


     
  • Milyen szempont vezérel, amikor castingolsz?
     
  • Olyan színészt keresek, akinek a személyiségében már eleve benne van a figura. Lehet, hogy elő kell bányászni, de már akkor is ott van. Nem hiszek az ellene-osztásban. Nálunk arra nincs se idő, se lehetőség, hogy valaki hónapokig fogyókúrázzon egy szerepért, vagy éppen hízzon, befessük a haját, stb. – miközben színházi szerepei is vannak. A magyar színészeknek a megélhetéshez  egyidőben több fronton kell helytállniuk.
     
  • Gyerekeket végképp úgy szokás keresni, hogy csak önmagukat kelljen adni. Miért ennyire rémesek mégis a magyar filmekben? Szinte mind úgy viselkednek, mint az idomított állatkák. 
     
  • Nem tudom, csak azt érzem, hogy a gyerekeknek nincs egészséges önbizalmuk. Hogy ez miből ered…? Amikor itt élő külföldi gyerekeket castingolok – ilyen is szokott lenni – bátran elém állnak, a szemembe néznek, és ha kérdezem őket, mosolyognak, mernek önmaguk lenni. A magyar gyerekek viszont szégyellik magukat, lesütik a szemüket, és remegnek a félelemtől, hogy őket kitették egy ilyen helyzetnek. A másik verzió, hogy valóban idomított állatkaként viselkednek, begyakorolt hangsúlyokkal érkeznek, és áll mögöttük egy ambiciózus anyuka. Arra már rájöttünk, hogy nem szabad a szülőknek elküldeni előtte a jelenetet, hanem improvizálni kell a gyerekekkel. Így lassan működni kezdenek. Egy óra elteltével már kijön a szájukon olyan mondat, ami úgy hangzik, mint a valóságban. Lehet, hogy ebben a problémában ott van az egész magyar iskolarendszer is. A gyerekeknek folyton elvárásoknak kell megfeleniük, teljesíteniük kell. Nagyon kevés meri önmagát adni. De ez a magyar felnőttekre is jellemző, elég az utcán körülnézni. Mindenki meg akar felelni valamilyen elvárásnak. Az összes fiatal lány ugyanúgy öltözik. Mind azt nézi, mit mondtak menőnek a magazinban, és nem azt, ő miben érzi jól magát. Mindenki megpróbál valamihez igazodni, amiről úgy gondolja, hogy az elfogadott. Ez egy társadalmi probléma, ami nem most kezdődött, és visszük magunkkal tovább.
     
  • Azért most eszembe jutott, hogy Szász János a Nagy füzetbe talált egy olyan ikerpárt, akiket nem dobott le a vászon, és nyilván tudta is őket terelgetni.
     
  • Szerintem ha gyerekszínészt kell találni, a legrosszabb hely, ahol keresgélünk, a főváros. Vidéken, tanyákon még van rá esély. Azok a gyerekek közelebb vannak a természethez, állatokkal élnek együtt, nincsenek agyonfegyelmezve, magukra vannak hagyva. Szabadabb emberek. 
     
  • Kik voltak a nagy rátalálásaid?
     
  • Legutóbb talán Karalyos Gábor a Coming Outban. Szerintem ő a legjobb a filmben. Van benne egy olyan lelki finomság, ami kevés férfi színészben található meg. Az életben is fantasztikusan kedves, szeretetreméltó, figyelmes. Egy szép ember, és nem egy sztereotípia.

  • Az egész pályámon pedig talán a Valami Amerikai trióját érzem a legjobban eltalált szereposztásnak. Pindroch, Hujber és Szabó Győző akkoriban csak egy szűk réteg körében volt ismert. Oroszlán Szonyát egyenesen a Főiskoláról hoztuk ki, egy Csehov-vizsgaelőadásban fedeztük fel. Győzőt rögtön vele próbáltuk ki, és olyan kémia működött köztük, annyira fogták egymás humorát, hogy nem volt kérdés: ha bármelyiket választjuk, a másik is jön vele. Akkoriban hatalmas castingot tartottunk, mindenkit megnéztünk, aki él és mozog a szakmában. Nagyon sokat segít, ha van erre idő. Sokszor csak harmadik-negyedik visszahívásra derül ki valakiről, hogy miben működik. Addigra megérzi, miről van szó, és kipróbálhat több partnert, és ellazul.
     
  • Megértem, hogy kell nekik idő. Van, aki csak akkor működik jól, ha érzi a bizalmat. Ha nem kell bizonyítania.
     
  • Van, aki egyáltalán nem jön castingra. De amit még kevésbé értek: van, aki eljön, de annyira rosszul érzi magát, hogy képtelen végigcsinálni, hiába segítjük minden lehetséges módon. Volt egy ismert színésznő – már kicsit idősebb -, aki meg is szökött. Eljött ugyan a castingra, de aztán nem volt hajlandó bejönni a terembe. Úgy gondolta, eljátszott már számtalan szerepet, vegyük elő az archív anyagokat, nézzük meg, és döntsük el az alapján, mire képes.
     
  • És miért nincs igaza?
     
  • Mert a rendezők látni akarják az adott szituációban. Minden filmnek van néhány kulcsjelenete, amit le akarnak tesztelni, hogy el tudják dönteni, működik-e, vagy kell rajta változtatni. Én is azt gondolom, hogy ez a színészek részéről profizmus kérdése. Erre edzeni kell. Ha meg akarod kapni a szerepet, és a rendezőnek az a kérése, hogy hadd nézzen meg a jelenetben, akkor meg kell tudni csinálni. A rendező szent. Föl kell tudni készülni, és meg kell győzniük magukat arról, hogy ettől nem lesznek kevésbé ismertek, vagy elismertebbek. Ha ez a feladat, akkor ezt kell tudni teljesíteni, a legjobb tudásuk szerint. Nem arra megy ki az egész, hogy megtiporják őket, vagy bebizonyítsák, hogy nem is olyan jó színészek. Vannak, akik ezt értik, és semmilyen problémát nem jelent számukra – Jordán Tamástól kezdve Udvaros Dorottyán keresztül Máté Gáborig. Idejönnek és lenyomják. Nem tulajdonítanak neki sem kisebb, sem nagyobb jelentőséget.
     
  • Nyilván ez egy generációs kérdés is. Az idősebbek nem szoktak hozzá ehhez a helyzethez.
     
  • Lehet. Nemrég például castingoltuk a Színművészeti végzős osztályát egy filmhez, amibe sok fiatal kellett. Sajnos ebből lehet, hogy végül nem lesz semmi, de a diákok annyira profik voltak, hogy hihetetlen. Önfegyelemmel jöttek ide, pontosan tudták a szöveget, értelmes kérdéseket tettek fel, és tehetségesek voltak. Érdekes, hogy ők pontosan tudják, mit kell csinálni.
     
  • Ezek szerint neked ismerned kell a főiskolásokat, a fővárosi, vidéki és határontúli színészeket, és az alternatív társulatokat…
     
  • Igen, bár a Főiskolán csak a harmad- és negyedéveseket szoktam megnézni, mivel a fiatalabbakat nem szívesen engedik el. A színházi látogatásaimnak is határt szab a személyes ízlésem. De azt gondolom, mindenkit láttam már szerepelni legalább egyszer. Sajnos azonban sok rendező úgy gondolja, hogy aki nem Budapesten játszik, az nem véletlenül van vidéken. Nehéz rábeszélni őket, hogy próbáljunk ki valakit mégis. Balsai Mónit például sokszor ajánlottam már akkor, amikor még a Győri Nemzeti Színházban játszott, de hiába, nem kérték őt castingra. Azóta már több produkcióban is nagy sikerrel játszott, és mára ő az egyik legkeresettebb fiatal színésznő.

     
  • A zenés színészekből sem nézi ki senki, hogy képesek másra, és Molnár Áron is méltatlankodott nemrég egy cikkben, hogy vígszínházi színészként sokan azt feltételezik: csak “nagyban” tud játszani, “kicsiben” nem.
     
  • Azt kell, hogy mondjam, ez a sztereotípia valamelyest megalapozott. Ami nem baj, mert ők ehhez szoktak hozzá: a nagy gesztusokhoz, a harsányabb színjátszáshoz, náluk ez az automatizmus működik. A probléma inkább az, hogy a rendezőknek legtöbbször nincs se idejük, se energiájuk arra, hogy megvizsgálják, mi van mögötte. A jó rendező ki tudná hozni belőlük a mélységet, de a rendezők többnyire nem veszik a fáradságot ehhez. Szeretik készen kapni a színészt. Kétségtelenül van egy ilyen kényelmi szempont. Én is mondogatom néha, milyen jó volna, ha a rendező a forgatás előtt el tudna vonulni a színészeivel pár hétre, együtt laknának, megismernék egymást, és begyakorolnák a szituációkat, hogy a forgatáson már bizalmi viszonyban legyenek, és félszavakból is értsék egymást. De erre szinte sosincs idő. A szereposztás gyakran az utolsó utáni pillanatban dől el, és máris kezdődik a forgatás. Azt is átérzem persze, hogy a rendezőnek még annyi más dolga van, annyi mindenben kell döntenie, annyi mindenkivel kell megvívnia a küzdelmeit, hogy erre már pont nem marad energiája.
     
  • Ezért van az is, hogy a magyar színészek többsége nem működik filmen? 
     
  • A magyar színészekkel kapcsolatban sajnos tényleg sokszor az az érzése az embernek, hogy eljátsszák a szerepet, ahelyett, hogy eggyé válnának vele. Szerintem ennek ugyanott találjuk az okát, ahol a gyerekszínész-problémának. Én attól tartok, a Színművészetin történik velük valami, ami ebbe az irányba viszi őket. Olyan elvárásoknak, rendezői és tanári ízlésnek kell megfelelniük, ami egy bizonyos színjátszás-típust idéz elő. Ehhez kell alkalmazkodniuk, ezt viszik később is tovább. Nagyon erős egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ennek ellenálljon. A többség előbb-utóbb  megadja magát.
     
  • Ez tutira így van, de lehet még egy oka is: a színész totálisan ki van szolgáltatva a külső kontrollnak. Mindig kell neki valaki, aki visszajelez. Ő nem látja magát kívülről. Te mondtad: a rendező szent. Muszáj ahhoz igazodni, aki a külső szemet adja. Ő látja az egészet.
     
  • Nyilván azok is látják a különbséget az amerikai, skandináv, és a magyar színjátszás között, akik oktatják ezeket a fiatalokat. Alapvetően más a színészi jelenlét minősége pl. egy dán és egy magyar filmben.  Én nyilván kevés vagyok, hogy ezen változtassak,  és nem is dolgom. Mondhatom nekik, amikor idejönnek castingra, hogy próbálják ki a jelenetet így vagy úgy, de ettől még nem fogják levetkőzni a beidegződéseiket. Ez egy hosszú folyamat, amihez sok odafigyelés és tartós együttműködés kellene. De a rendezők sokszor már az elején lemondanak arról, hogy ezzel megküzdejenek. Tisztelet a kivételnek, inkább elfogadják, ami van. 
Kereső
OK

RSS