“Maszturbálásból gyerek még nem született!”

2013. október 17. 20:43

Az ARC-kiállítás idei különdíjasa, a “Legerősebb Társadalmi Üzenet” megfogalmazója újabb kísérletekkel igyekszik a rasszizmus ellen bevetni a művészetet.  HELLO NÁCI! címmel a héten nyílt kiállítása a Három Hét Galériában. A képekről, a közérthető művészet fontosságáról, a Facebook mint közvetítő előnyeiről és hátrányairól, és önmaga branddé alakításáról beszélgettünk Glázer Attilával.


  • Bárhogy nézegetem az ARC-pályázaton különdíjas plakátodat (kép lejjebb), arra jutok, hogy a valódi mondanivalója az: a haj teszi az embert. Egyetértesz?
     
  • Abszolút egyetértek. Olyannyira, hogy amikor elküldtem a képet a Flash Art magazin főszerkesztőjének, azt mondta, nem tudja eldönteni, hogy ez a plakát csak egy közhely, vagy a közhelyek kikristályosítása és nevetségessé tétele. De ha elolvasta volna a mellékelt szöveget, tudta volna, hogy az utóbbi a cél. Ugyanis engem nem elsősorban az antirasszizmus hajt, hanem egy ideje a közhelyekkel foglalkozom. Idegesít, hogy mindenhol mindig közhelyeket dobálnak ránk, de főleg, hogy tényleg van igazság bennük. Én ezt a plakátot viccnek szántam, ugyanis az én világképem úgy áll össze, hogy a vicc és komoly egy tőről fakad. Akkor értem el a hatást, amit szerettem volna, ha elneveted magad, de meg is értesz valamit.
     
  • A plakát az ARC-ra tervezted?
     
  • Nem, már korábban megcsináltam. Az ARC-ra soha nem jelentkeztem korábban, mert nem tetszettek a kiírások, nem tudtam rájuk érdemben válaszolni. Most tetszett a kiírás: Mi történt velünk? Szerintem ez történt velünk: cimkézzük egymást. És ha így folytatjuk, egy év múlva már ki is kell tenned a kártyát magadra, mielőtt leülsz egy idegennel beszélgetni, hogy piros vagy narancssárga. Innen indul a beszélgetés: ellenség vagy barát vagy. És erről mindenki tehet.
  • De mit érhetsz el egy ilyen plakáttal?
     
  • Azt gondolom, egy eszközt adok azok kezébe, akik egyébként is egyetértenek velem. Hiszen az ARC-kiállításra olyanok járnak, akik hasonlóan gondolkoznak. Nem megvilágosodásért jönnek oda, hanem megerősítésért, hogy lássák, más is ugyanazt gondolja, mint ők. A művészet szerepe és ereje még most is sokkal univerzálisabb, mint egy politikus beszéde, vagy egy közíró esszéje. Nekem kötelességem élni ezzel a médiummal. Ezt a plakátot az én Facebook-site-omról megosztotta egy civil szervezet, és csak az ő oldalukról további 522 ember. Vagyis ez a plakát eljutott ma Magyarországon többtízezer emberhez. Közülük már nem mindenki gondolkodik úgy, mint én. Talán ez a plakát megmutatja, hogy nem is állunk olyan messze egymástól. Én tényleg hajlandó vagyok leülni egy szélsőséges nézeteket valló emberrel, végighallgatom, és megérint, ha kiderül, mi rejtőzik a nézetei mögött, mennyi bántást kellett elviselnie, mire itt lyukadt ki.
     
  • De ezt Te is csak úgy mondod, valójában nem ülsz le velük.
     
  • De, abszolút. Van egy ismerősöm, egy Fradi-drukker, aki relativizálni akarta a holokausztot. Leültem vele, mutogattam neki fotókat, és elmeséltem neki nagyapám történetét. Leesett állal hallgatott végig, és nem szólt semmit utána, mert nem voltak szavai. Ez egy milliméternyi elmozdulás.
     
  • És hiszel benne, hogy sok kicsi majd sokra megy, és szépen vissza lehet fordítani ezt a folyamatot? Komolyan?
     
  • Igen, ezen dolgozom. Ezért csinálom a képeimet, ezért hoztam létre a HELLO NÁCI! kiállítást, hogy az európai értékekeket...
     
  • Minek beszélsz nekik európai értékekről? Ez az oldal deklaráltan nem hisz európai értékekben, nem oda akar igazodni.

  • Ez nem igaz, szerintem ezt nem ők deklarálták, csak a politikai vezetőik. És azt veszik be, amit eléjük raknak. Ha én teszek eléjük valamit, annak is lehet hatása, csak persze nem mindegy, hogyan csomagolod be a mondandódat. A pozitív üzeneteket is szerényen, egyszerűen kell megfogalmazni, nem önmagunkat piedesztálra helyezve, hagymázas stílusban, mindenkire fentről tekintve. Én a kiállításon hat, egyszerű történetet mondok el, mind másik aspektusát mutatja be a diszkriminációnak. És nem magamért csinálom, nem is a haverjaimnak, mert az maszturbálás, ami nem érdekel. Ha valaki nekiáll rámönteni a sirámait, én sem hallgatom meg, felállok, és otthagyom. Én párbeszédre provokálok.

     
  • De a kortárs művészetet jóideje olyan nyelven beszél, hogy azt nyugodtan nevezhetjük maszturbálásnak, mert nemhogy az átlagember nem érti meg, de a művelteknek is csak egy szűk rétege.

  • Igen, szerintem a Flash Art főszerkesztőjének a reakciója is ezt mutatja. Aki nincs benne abban a kánonban, amit ők művészetnek neveznek, az nem művész. Nem célom művészeti közösségekbe tartozni, kifelé szeretnék kommunikálni. És persze nem fogok tudni tömegeket megtermékenyíteni, gyerekem is csak egy van. De ha olyan embert sikerül nevelni a fiamból, aki életképes, már elértem valamit. Ha olyan művészetet hozok létre, aminek van utóélete, már nem volt hiábavaló az egész.
     
  • Még mindig nem értem, miért egy galériától várod ezt, miért nem használod inkább az internetet, ha ez a plakát már bizonyította, hogy humorral bármilyen üzenet könnyen terjed. Ott vannak például a mémek. Amint kinyög egy politikus valami hülyeséget, abból rögtön mém lesz, akármilyen egyszerű, primitív is a reflexió. Miért nem lehet ezt a módszert másra is használni, egy fokkal komolyabban venni?

  • Erre mondott egy nagyon jót Bach Szilvia – tök érdekes. Azt mondta, a demokrácia halála a Facebook, mert kidühöngjük magunkat rajta. Ugyan én is a Facebookon próbálok kommunikálni, de szerintem van igazság abban, amit mond. És igaz az ellenkezője is, hogy a demokrácia utolsó mentsvára a Facebook, mert egy olyan csatorna, ahol annyi híradó van, ahányat akarsz – még akkor is, ha egy nagy Big Brother részévé válsz közben. A lényeg, hogy nem elég, amit ott csinálunk, következménye is kellene, hogy legyen. Ezért próbálok inkább cselekvésre biztatni. És felhívni a figyelmet arra, hogy a demokrácia nem csak abból áll, hogy négyévente elmehetünk szavazni. Valójában minden nap szavazunk. Szavazol azzal, hogy jegyet veszel a BKV-ra, azzal, hogy hová iratod a gyerekedet iskolába, vagy azzal, hogy megjavíttatod a magnódat, és nem azonnal lecseréled, amikor bedöglött. Vagy én például azzal, hogy saját arcomat rakom a plakátra.
  • Ma már mindenki brandet csinál magából. Marc Jacobs meztelenül hirdeti a saját parfümjét, mert így tudja a legjobban eladni (és nyilván, mert szerelmes magába). De aki ma nem csinál magából brandet, az nem érvényesül a piacon. Te is tudatosan csináltad?
     
  • Igen, és ezt nem tartom cikinek, szerintem a legtermészetesebb dolog. Nekem a Geszti azért volt mindig példaképem, mert mindenben, amit csinált, frontember volt.
     
  • Másoknak épp ezért vált hiteltelenné.
     
  • De miért? Egy homo ludens, játékos ember. Miért baj, ha nem egyfajta játékkal játszik?
     
  • Mert már rég elhasználta az arcát.
     
  • Akinek akkora arca van, mint neki, annak jut még a következőre is.
     
  • Ezt is példaértékűnek tartod?
     
  • Én eljutottam arra a szintre – sok önbizalomhiányos év után –, hogy amit mondok, azt képviselni is tudjam. És nagyon jó, amikor meg is hallgatnak. Sokan vannak odakint a placcon, akik csak mutogatni szeretnék magukat, én mondani is akarok valamit. De össze tudom foglalni három szóban! Mert nem hiszek a felsőbbrendű ömlengésben. Ne másszunk egymás nyakára! Ne erőltessük magunkat másokra! Ne győzködjük egymást órákig. Hagyjunk nyomot a másikban, és aztán hagyjuk azt dolgozni benne.
Kereső
OK

RSS