„A póker olyan szabadságot adott, amilyenről nem is álmodtam“ – Interjú Szilasi Vikivel

2012. február 15. 17:16

Osztálytársak voltunk a Filmművészeti Egyetem tévés szakán. Viki saját talkshowt akart, és ezért nagyon sok mindenreképes lett volna. Az egyik legkeményebben dolgozó ember volt, akit ismertem. És végül a legeredményesebb magyar női pókerjátékos lett, amin egy percig sem csodálkoztam. De ma már ez is csak egy állomás az életében, amin félig-meddig túlhaladt, és azóta újabb célok felé tart. 


- Nemrégen kiposztoltad a Facebookon, hogy megvetted a negyedik házadat, Las Vegasban. Az első gondolatom az volt, hogy ezzel végképp sikerült magad mögött hagynod a kultúránkat. Nemcsak azzal, hogy ilyen sikeres lettél nemzetközi szinten, hanem azzal is, hogy ezt nyíltan vállalod, büszke vagy rá, és nem érzed azt, hogy ezt titkolnod kellene.

- Az biztos, hogy az a kultúra, amiben most élek Kanadában, egészen más. És ennek köszönhetem, hogy 37 évesen érzem először igazán, hogy megtaláltam azt, amivel húsz éves korom óta foglalkoznom kellett volna. Itt erről nemhogy nem szégyen beszélni, hanem természetes része a kultúrának. Persze itt is többféle rétegből áll a társadalom, és nem mindegy, hová kerül az ember, vagy hová szeretne eljutni. Nekem is akadnak vitáim a férjemmel arról, hogy elfogadjuk-e azt az utat, amit a többség kijelöl a gyerekének: hogy tanuljon, dolgozzon, építsen karriert, vegyen házat, alapítson családot. Az emberek többsége egész életében függ a munkaadójától, és valójában neki keres pénzt, nem magának. Nem nagyon van kitörési lehetőség. Én viszont egy ideje olyan könyveket olvasok, amik arra próbálnak rávezetni, milyen az igazi anyagi függetlenség, mi a valódi siker, és hogyan lehet eljutni eddig. Mert vannak olyan emberek, akik negyven évesen elmehetnek nyugdíjba. És ez nem azt jelenti, hogy azon túl csak lógatják a lábukat, de ha nem akarnak, akkor nem kell dolgozniuk. Én ezt szeretném elérni, de nem negyven évesen, hanem egy kicsit előbb.

Szóval a maradék három évet sem várod ki, az is túl hosszú neked.

- Az az igazság, hogy az egész csak akkor kezdett körvonalazódni bennem, amikor Nóri megszületett. Addigra elég jól működött a cégünk, amit a férjemmel alapítottunk, és ami működtet egy pókersulit, és kb. ötven weboldalt. Azt hittem, megvan az emberünk, aki át tudja venni a helyem arra az időre, amíg a babával otthon vagyok, de végül nem vállalta. Én viszont csak Nórival szerettem volna lenni, és csak vele foglalkozni. És ezt a csodálatos időt egy kicsit beárnyékolta a stressz, amit amiatt éreztem, hogy senki nem vezeti a céget, amit én hat évig építettem. Szinte sokként ért a felismerés, hogy ha én nem foglalkozom vele, akkor a cég rövid idő alatt elsorvad. És a póker is olyan, hogy ha nem játszom, akkor nem megy. A siker nem jön magától, le kell ülni, és játszani. Akkor eldöntöttem, hogy mire a második gyerek megérkezik, el kell jutnom addig, hogy ne kelljen görcsölnöm a cég miatt. Eldöntöttem, hogy meg kell teremtenem egy olyan hátteret, ami akkor is anyagi biztonságot nyújt, amikor nincs időm a céggel foglalkozni. Ez az, amire most nincs három évem, de még egy sem.

Szóval, ha jól értem, még csak nem is a pókerből akarod fedezni a kényelmes megélhetést.

- Nem, hanem az ingatlan bizniszből.

És abba hogyan szálltál be?

- Ha a kezdetekig vissza akarunk menni, akkor ott kezdődött a dolog, hogy a BBC magyar adásának munkatársa voltam, amit egyszer csak bezártak, megszűnt a rádió. Én akkor szálltam ki végleg abból, hogy munkákat hajkurásszak. Elliottal, a férjemmel – aki akkor még csak a pasim volt – eldöntöttük, hogy otthagyjuk Londont, és Spanyolországba költözünk. Elliott programozó volt, ezért kitaláltuk, hogy honlapokat fogunk építeni. Nem tudtuk, mi lesz belőle, meg lehet-e belőle élni, de belevágtunk. Ezzel párhuzamosan kezdtem el pókerezni is.  

Előtte már amőba versenyző voltál, tehát ennyi előzménye azért volt.

- Igen, meg annyi, hogy Elliott egyik barátjáról hallottam, hogy dollármilliókat keres pókerezéssel. Én rögtön arra gondoltam, hogy akkor ezt ki kell próbálnom. Találkoztam a sráccal, és nem tűnt olyan különleges képességűnek, úgyhogy arra gondoltam, ha neki megy, nekem is fog. Így indult a pókerezés. A honlapokkal meg azért tudtunk magunknak időt adni, mert a BBC-nél jópár hónappal korábban jelezték, hogy vége a dalnak, és tisztességes végkielégítést is adtak. Tehát hónapok álltak a rendelkezésemre, amíg a pénz miatt nem kellett aggódnom. Mire keresnem kellett volna pénzt, már ment annyira a pókerezés, hogy ne kelljen munkát vállalnom. 

- Abban az időben is ilyen divatos volt már a póker?

- Nem, pláne otthon nem.

Mennyire vetted komolyan?

- Én rögtön megélhetési pókeres akartam lenni. Azért kezdtem el, hogy megéljek belőle, és be is jött. 

Amikor kiderült számomra, hogy ezzel a foglalkozol, az jutott eszembe: hát, persze, ezt pont a Te agyadra találták ki.

- Ez egy logikai játék, bár sokan nem hiszik el. De az amőbával és a sakk-kal  szemben – amik teljes információs játékok – itt a szerencsének is szerepe van. Amőbában és sakkban kizárt, hogy egy amatőr legyőzzön egy világbajnokot. Pókerben ez bármikor előfordulhat, és éppen ettől olyan népszerű.

De az amatőrök csak véletlenül nyernek – ahogy mondod, mert egyszer szerencséjük volt, nem? Hosszútávon mégis csak a profik tudnak sikeresek maradni.

- Hosszútávon így van. De egy-egy példa bizonyítja, hogy amatőrök is nyerhetnek vele hatalmas pénzeket – igaz, akkor többnyire elhiszik magukról, hogy jó játékosok, és szépen visszatöltik a nyereményt a pókerbe, gyakorlatilag a profiknak, akik aztán elnyerik tőlük.

A Te hozzáállásod mennyire volt profi az elején? Te akkor is józan voltál?

- Igen. Én ugyanis nem vagyok egy szerencsejátékos.

Sőt, azt tippelném, hogy ha valami zavar a pókerben, az éppen a szerencse szerepe.

- Igen, ez eléggé zavar. De ha nem lenne, akkor nem lenne ilyen népszerű, és nem lehetne belőle ilyen jól élni. És hoszútávon úgyis kijön a tudás. Januárban az interneten lejátszottam 28 ezer leosztást. Ennyi partiból már kijön, hogy ki a profi.

Meg az is látszik, hogy ez munka. Le kell ülnöd akkor is, amikor nincs kedved hozzá.

- Sajnos igen. Erre jöttem rá nemrégiben én is. Hogy annyira nem király, hogy pókerezésből csak akkor lehet megélni, ha az ember pókerezik. (Röhögünk.)

És milyen weboldallal egészítetted ki a kezdeti pókeres kereseted?

- Egy pókersulival. Ez volt az első weboldalunk. Először csak lefordítottam magyarra egy pókerkönyvet, ami kifejezetten kezdőknek készült, és azt szerettem volna reklámozni. De aztán rájöttem, hogy a weboldalt továbbfejleszthetnénk, és csinálhatnánk belőle egy pókersulit.

Szóval olyan voltál, mint azok az átképzett orosztanárok, akik angoltanárként pontosan egy leckével jártak a tanítványaik előtt?

- Majdnem. Én közepes szinten játszottam, a tanítványok pedig teljesen kezdők voltak. Nagyjából két lépcsővel jártam előttük. De akkor az oldalon még csak ilyenek játszottak. Aztán az idők során rengeteget fejlődtek, és sokan közülük ma már profik, vagyis megélhetési pókerezők.

Te a pókernek melyik válfaját preferálod?

- A netes készpénzes játékot, és az élő versenyeket. Nekem az élő készpénzes játék kicsit unalmas, és lassú. Neten viszont általában tizenkét asztalon játszom egyszerre, két monitoron.

Ez egyrészt miért jó, másrészt hogy csinálod?

- Egy pókerjátékos eredményességét úgy határozzák meg, hogy száz leosztásból a vak hányszorosát nyeri meg. Márpedig ha az ember sikere a leosztások számától függ, akkor minél több partit kell lejátszani egy óra alatt. Így növelhető az órabér.

Szóval alkalmasnak kell lenned arra, hogy másodpercek alatt hozz döntést, és már egy másik asztalt figyelj.

- Igen, de az esetek töbségében ezek nem olyan bonyolult döntéstek. Az esetek 75 %-ában például az ember csak kipipálja, hogy eldobja a lapjait. Tehát a lapoknak csak kb. 25 %-ával játszom, vagyis a tizenkét asztalból egyszerre csak háromra kell figyelni, és ott sem feltétlenül intenzíven.

Tizenkét asztal tehát a maximum, amennyire koncentrálni tudsz párhuzamosan?

- Régebben játszottam tizenötön is, de most a tizenkettő az ideális.

Szóval a pókerből azonnal meg tudtál élni.

- Igen, de például a weboldallal egy évig semit nem kerestem, csak a munka volt vele. Egy év után csurrant-cseppent valamicske, két-három év után lehetett látni, hogy ez működni fog, és csak négy év után ment kimondottan jól. Közben egy tanulási folyamaton is keresztül mentünk, mert az elején semmit sem tudtunk róla. És az ingatlannal is ugyanígy történt. Amikor kimentem Londonba a BBC-hez, nem akartam bérelni lakást, ezért inkább vettem egyet. De ehhez csak az ár 5 %-át kellett letennem, a többit lakáskölcsönbe adta a bank, hiszen a BBC-s státuszom egy nagyon jó állásnak számított. Így kezdődött az egész.  

De akkor még nem gondoltál bizniszre.

- Igen, az sokkal később jött, amikor már kiokosítottam magam, és rájöttem, hogy ha az ember ingatlanba fekteti a pénzét, akkor minden hónapban van egy havi bevétele a bérleti díjból, anélkül, hogy bármit is kellene csinálnia. Van egy ügynököm, aki megkapja a százalékát, és cserébe az ingatlan összes ügyét ő intézi.

A logikája teljesen nyilvánvaló, és az is, hogy Te ezt saját erődből meg tudtad valósítani. Én csak azt nem tudom felfogni, hogy Te nem akarsz dolgozni.

- Nem is mondtam, hogy egyáltalán nem akarok. Csak ne kelljen dolgozni. Abszolút workaholic vagyok, tudom. De szerintem az is munka, amit a családom körül végzek, vagy amikor Nórival foglalkozom, csak azt kifejezetten élvezem. És szeretnék minél nagyobb családot.

De régen az is iszonyúan hajtott, hogy valamiben az elsők között legyél.

- Igen, mindig voltak ilyen ambícióim. Amíg tévéztem, szerettem volna televíziós szupersztár lenni, de ma már nagyon örülök, hogy nem lettem az. Pókerjátékosként is szerettem volna megnyerni a világbajnokságot, és részt is vettem rajta elég jó eredménnyel, de ma már nem szeretném körbeutazni a világot különböző versenyekre, mert nem akarom Nórit mindenhová magammal cipelni. Idén még részt veszek a világbajnokságon, mert az egy helyen van, és csak két hónapot kell ott tölteni, tehát egy kényelmes felállás, de már nem akarom megváltani a pókervilágot. Eleget nyertem ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, és nem bánom, hogy nem ragadtam benne a mókuskerékben.

A beszélgetés elején azt mondtad, hogy most jöttél rá arra, mivel kellett volna húsz éves korod óta foglakoznod.

- Ezt az ingatlan-üzletre értettem.

De miért nem kezdtél el mondjuk tőzsdézni? Az is biztos jól menne Neked.

- Gondoltam rá, közvetlenül a pókerezés után. De igazából az ingatlannal jobban lehet most keresni, ezzel most garantált az évi 12 % nyereség, és az ingatlan értéke is csak feljebb fog menni. Ráadásul a részvényekre nem adnak kölcsönt, tehát nincs tőkeáttétel, míg az ingatlan esetében igen, és ez drasztikusan megnöveli a hozamot. Szóval szerintem most sokkal jobb és biztosabb üzlet, mint a tőzsdézés.

Ha húsz évesen tudtad volna, hogy ehhez van érzéked, szerintem brókernek mentél volna.

- Lehet, de ma már nem felelne meg, mert ők sem maguknak keresik a pénzt.

Akkor hedge fund-kezelőnek.

- Az már jobban hangzik. Tény, hogy ha 18 évesen akkora rálátásom van az életre, ami abban a korban egyébként szinte senkinek sincs, vagy akár csak találkozom valakivel, akinek megvan ez a tudása, akkor biztosan ebbe az irányba indulok el, és sokkal jobban jártam volna. De még mindig nem késő.

Mennyit változtál szerinted azóta, hogy ezt a nagy utat bejártad?

- Úgy érzem, 18 évesen is ugyanaz az ember voltam, aki ma vagyok, csak nem tudtam. Éreztem, hogy van bennem valami, amit szerettem volna megtalálni és kifejezni, de fogalmam sem volt róla, hogy mi az. És rossz helyen is voltam hozzá. Magyarországon nem is találhattam volna meg ezt a területet akkoriban.  De aztán nagyon sok szerencsés véletlen alakította az életemet, kezdve a BBC-től…

Az milyen véletlennek volt köszönhető?

- Akkoriban az Info rádióban dolgoztam, aminek partneri szerződése volt a BBC-vel. Volt egy jó szerződésem, de bekövetkezett egy főnökváltás, és az új főnök nagyon nem bírt engem. Mivel a szerződésem miatt nem tudott egyszerűen kirúgni, kitalálta, hogy menjek ki a BBC-hez gyakornoknak 8 hónapra, mert akkor nem kell végkielégítést fizetnie, viszont visszavennie sem kell utána. Úgyhogy annak köszönhettem ezt a lehetőséget, hogy meg akart szabadulni tőlem. Aztán kint kiderült, hogy ez tetszik nekem, és amikor kezdett a végéhez közeledni a program, elkezdtem pályázgatni a cégen belül különböző állásokra. Mindenki nagy megdöbbenésére az egyiket végül megkaptam.

Mégis ki döbbent meg ezen?

- Például az egykori Info rádiós főnököm. De az tény, hogy amikor kikerültem, a tudásom – sem az angol nyelvet, sem a külpolitikát illetően – nem volt olyan szinten, hogy egy ilyen állásra eséllyel pályázhattam volna. De az a helyzet, hogy elég gyorsan tanultam.

Szerintem azt, hogy bármit képes vagy megtanulni, elsajátítani, mindenki láthatta. Talán csak a közeg nem volt neked való.

- Nagyon sokan voltak, akik nem néztek ki belőlem semmit. Mi ismerjük egymást, és tudjuk, mi a másik erőssége, de például amikor a Telesportban dolgoztam 18 évesen, tudom, hogy sokan lenéztek.  

Pedig sosem voltál olyan, akit csak úgy ignorálni lehet. Mindig iszonyatosan tudtál azért dolgozni, hogy bizonyíts.

- Végülis igen. De szerintem attól ők még lenéztek.

Hát, lehet Rózsa Gyuri – egy régi főnököd – nem gondolta, hogy belőled lesz egyszer igazi show-woman, de azt biztos látta, hogy bármit képes vagy megtanulni.

- Az a vicc, hogy egyszer épp a Friderikusz ajánlotta nekem, hogy csinál belőlem egy igazi show-womant. Egy ideig sertepertéltem is körülötte, kíváncsi voltam, lesz-e belőle valami, de aztán kiszálltam, mert úgy éreztem, ezzel az ígérettel könnyen befog engem olyan munkákra, amikhez sem kedvem, sem indíttatásom. Láttam, hogy sok olyan szerkesztő dolgozik mellette, aki szintén abban reménykedik, hogy egyszer valami több lesz belőle. És nem láttam annak a reális esélyét, hogy nem csak egy leszek közülük.

A médiát, vagy ezeket a vágyaidat magad mögött hagyni nem jelentett lemondást?

- Amikor ezt a lépést megtettem, már nem, de ez egy hosszú folyamat volt. A tévézésnek majdnem mindenki úgy indul neki, hogy majd médiasztár lesz, és én láthatóan nem váltam azzá. De amikor a BBC-nél állást kaptam, akkor úgy éreztem, hogy egy bizonyos mérce szerint csak-csak eljutottam a csúcsra, hiszen a  BBC mindenhol szakmai minta. Ez kellett ahhoz, hogy úgy érezzem: nem buktam meg ebben a történetben. A póker így minden szívfájdalom nélküli váltás volt, sőt, olyan szabadságot adott, amilyenről nem is álmondtam. És olyan könnyedén ment, hogy az nagyon nagy örömet okozott. Most is örülök, hogy ha leülök a géphez, általában sikerélményem van. De még jobban tetszene, ha eladnánk a céget, és vennénk belőle újabb házakat.

Akkor most az a cél, hogy milliárdos legyél?

- Leginkább dollármilliárdos. Hát, az valószínű, hogy ha eladnám ezt a céget, akkor indítanék egy újat. Vannak, akik ezzel foglalkoznak hivatásszerűen, hogy befektetnek induló cégekbe, és segítenek felfuttatni azokat, vagy saját ötleteiket valósítják meg, vagy akár párhuzamosan mindkettőt- ez engem is nagyon érdekel. Az biztos, hogy ötletem van még bőven.   

Kereső
OK

RSS