Jonathan Safran Foer: Irtó hangosan, és rém közel

2011. november 29. 18:14

Nehezemre esett elszakadni tőle. Napokig vittem magammal, visszajárkáltam a mesélő fejébe.


Egy kisfiú, a szülei és nagyszülei  története; az ikertornyok elleni merénylet és a drezdai bombázás emlékeivel megnehezítve– ennyit mondok csak, hogy minden akkora meglepetés legyen, amekkora nekem volt. A kisfiú egy elképesztő fantáziával és intelligenciával megáldott, koravén kisember, és igazi gyerek egyszerre.

Olyan, mintha mindig is lett volna, mintha az írónak nem kellett volna erőlködnie a megteremtésén, csak kicsusszant volt a tollából. A klaviatúrájából. Az agyából. Olyan, mint egy igazán jó ’80-as évekbeli hollywoodi film főhőse, egy kifejlődött, kidolgozott példány a Kramer kontra Kramerből, vagy az E.T.-ből, akinek minden gondolatát ismerjük. Nem tudott nem eszembe jutni az Előttem az élet - ez volt az első regény, ami után zokogás rázott. Ilyen könyvtől azóta sem történt velem.

Szóval jó író ez a Foer, van stílusa, van érzéke, van világa. Már a Minden vilángol után zseninek nevezték, de engem akkor még nem győzött meg. És egy iszonyú rossz filmet készített belőle Liev Schreiber. Később az Eating Animals című könyve hatására nemcsak vegetáriánus, majd vegán lett Natalie Portman, de azóta nem hajlandó arra sem, hogy bőrt viseljen. Itt elmondta, miért.


Az Irtó hangosan-ból is hamarosan láthatunk egy filmet, de már előre félek tőle, az előzetes nem ígér sok jót. 

A könyvnek csak az utolsó fejezete okozott némi csalódást – talán a kiadó erőltette rá ezt, nem tudom. Nehéz elhinni, hogy így akarta bejezni. Az egész olyan könnyen siklik, olyan magával ragadó, de a vége valahogy kényszeredett. Nem számít, így is hat az egész, mert már sokkal korábban beitta magát a bőröm alá, csak tudom, hogy jobban is le lehetett volna tenni a pontot. 

Kereső
OK

RSS